Idén március végén kezdődnek meg az Állami Autópálya Kezelő Zrt. autópálya-felújítási programjának 2010-re tervezett munkálatai. A felújítási tervek elkészítésekor továbbra is elsődleges szempont volt, hogy a kivitelezésre a forgalom lehető legkisebb zavarása mellett és a legrövidebb időn belül kerüljön sor.
A tavalyi évhez viszonyítva az ÁAK Zrt. mintegy 1,1 milliárddal többet, várhatóan nettó 4,4 milliárd forintot fordít a kezelésébe tartozó gyorsforgalmi úthálózat fenntartására. Ebből a tervek szerint 2,8 milliárd jut az utak felújítására, 400 millió a forgalomtechnikai berendezések és az egyéb úttartozékok kihelyezésére és felújítására, 700 millió a hídfelújításokra valamint 500 millió forint az egyéb fenntartási tevékenységekre (például a vízelvezető rendszerek karbantartására, hézagkezelésre, az elektronikai rendszerek rekonstrukciójára). Összehasonlításképpen a társaság 2006-ban 9, 2007-ben 5,6, míg 2008-ban nettó 6,7 milliárd forintot fordított rekonstrukciós munkálatokra. A felújítások költségtervéhez a társaság és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ közötti fenntartási és üzemeltetési szerződés szolgál alapul.
Az ÁAK Zrt. 2010-es felújítási programja az elmúlt időszakban megszokott gyakorlattól eltérően korábban, már március végén elindul. A kedvező időjárási körülményeken túl ennek elsődleges oka a hatékonyabbá vált előkészítő munkában keresendő, hiszen a felújítási tervek nagy része már 2009-ben elkészült. A megelőző évekhez képest a társaság üzleti tervét is jóval korábban sikerült kidolgozni, ezért a közbeszerzési eljárások egy részét már az év elején el lehetett indítani.
Az idei program első és egyben legjelentősebb felvonása március 29-én veszi kezdetét az M3-as autópálya bal (Budapest felé vezető) oldalán a 114-129. és a 132-145. km-szelvények között, ahol félpályás terelés mellett végeznek burkolat-felújítást a kivitelezők. A május első feléig tartó munkálatok idején az érintett szakaszon lévő csomópontokat (Mezőkövesdi és Mezőnagymihályi) valamint a 142. km-szelvénynél található Geleji (komplex) pihenőhelyet is ideiglenesen lezárják. A beruházás érdekessége, hogy a burkolat cseréjét és újjáépítését az úgynevezett meleg remix technológia alkalmazásával végzik el a haladó sávban. Ennek során a meglévő aszfalt rétegeket felmarják, majd annak anyagát a helyszínen, egy speciális géplánc segítségével, új aszfaltkeverék hozzáadásával kötőrétegként építik vissza a pálya szerkezetébe. Az így létrehozott remixált kötőrétegre teljes pályaszélességben új kopóréteg épül. Ez a technológia nem csupán költség- és anyagtakarékos megoldásnak számít, hanem környezetvédelmi szempontból is jelentőséggel bír. A felújítási munka összértéke mintegy nettó 1,2 milliárd forint, a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező a Co-In-Ro Konzorcium.
A korábbi évekhez hasonlóan – a fenntartási program szerves részeként – idén is folytatódik az ÁAK Zrt. hídfelújítási programja. Ennek keretében 2010-ben a társaság szakemberei 7 db hídon terveznek kisebb-nagyobb beavatkozásokat végrehajtani. Ebből számos alkalommal csak kisebb volumenű (pl. korrózióvédelem), de a hidak élettartama szempontjából mégis igen fontos javítást kell elvégezni. Komoly feladatnak számítanak viszont a szigetelés- és burkolatcserére szoruló hidak felújítási munkái csakúgy, mint a forgalombiztonsági szempontból fontos pillérvédő-szegély és korlátépítési munkák. A hídépítési beavatkozások tervezésekor a szakemberek arra törekszenek, hogy azokat a burkolat-felújításokkal egy időben, azonos terelésben végezzék el a kivitelezők, és az egyéb hídfelújítások esetén se kelljen sávcsökkentéssel járó forgalomterelésre számítaniuk az autósoknak.
A tervek elkészítésekor az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elsődleges szempont volt, hogy a beruházások a forgalom lehető legkisebb zavarása mellett és a legrövidebb időn belül valósuljanak meg. A munkálatok lebonyolításának időpontjait a tervkészítők a Forma-1 Magyar Nagydíjához igazítva állapították meg, így a verseny idején nem lesz olyan építkezés, amely a hazai gyorsforgalmi úthálózaton jelentős forgalomkorlátozással járna.
Az ÁAK Zrt. idei évre előírt jelentősebb forgalomtereléssel járó fenntartási munkálatai:
|
Tervezett
kezdés
|
Tervezett befejezés
|
Helyszín
|
Munkálatok
|
|
03.29.
|
05.04.
|
M3 bal pálya 114+350 - 128+900 és 131+700 - 144+700 km sz.
|
Burkolat-felújítás
Terelés: 2 sáv Nyíregyháza irányába + 1 sáv Budapest irányában (csomóponti ágak zárása, terelőút kijelölése, M1 142 km pihenőhely zárása)
|
|
09.06.
|
10.18.
|
M1 jobb pálya 22+150 - 28+400 km sz.
|
Burkolat-felújítás
Irányonként 2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
09.29.
|
10.13.
|
M3 bal pálya 113+000 - 114+350 km sz.
|
Burkolat-felújítás
Irányonként 2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
10.14.
|
10.28.
|
M3 jobb pálya 113+100 - 114+350 km sz.
|
Burkolat-felújítás
Irányonként 2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
07.05.
|
07.10.
|
M3 bal pálya 78+035 - 78+180 km sz.
|
Burkolat- felújítás
Sávos forgalomterelés
|
|
07.05.
|
07.10.
|
M3 bal pálya 82+300 - 82+400 km sz.
|
Burkolat- felújítás
Sávos forgalomterelés
|
|
09.09.
|
09.24.
|
M3 jobb pálya 68+800 - 69+500 km sz.
|
Burkolat-felújítás
Irányonként 2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
07.13.
|
07.27.
|
M3 jobb pálya 79+690 - 80+990 km sz.
|
Burkolat- felújítás
Irányonként 2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
09.14..
|
10.04..
|
M3 jobb pálya 83+600 - 86+225 km sz.
|
Burkolat-felújítás
Irányonként 2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
06.08.
|
07.23.
|
M3 jobb pálya 37+400 - 45+100 km sz.
|
Burkolat- és hídfelújítás
Irányonként 2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
08.09.
|
10.15.
|
M19 0+900 km sz. bal pálya
|
Híd szigetelés csere
Váltakozó irányú forgalom jelzőlámpás forgalomirányítással
|
|
09.01.
|
09.30.
|
M3 32+620 km sz. jobb és bal pálya
|
Pálya alatti műtárgy részleges szigetelés csere
Az autópályán forgalomterelés nincs
|
|
09.07.
|
10.18.
|
M3 59+590 km sz. bal pálya
|
Hídszegély és részleges szigetelés csere
Leállósáv zárás, sávelhúzás; irányonként 2 forgalmi sáv biztosítva
|
|
06.08.
|
06.22.
|
M3 39+040 km sz.
|
Híd pillérvédelem előző sáv mellett
Irányonként 2-2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
06.08.
|
06.22.
|
M3 39+271 km sz.
|
Híd pillérvédelem előző sáv mellett
Irányonként 2-2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
07.02.
|
07.16.
|
M3 39+690 km sz.
|
Híd pillérvédelem előző sáv mellett
Irányonként 2-2 sáv biztosított (2+1+1)
|
|
06.06.
|
06.30.
|
M15 4+093 km sz.
|
Burkolatcsere, szigetelés javítás
Váltakozó irányú forgalom jelzőlámpás forgalomirányítással
|